péntek, október 27, 2006

Tegna pesti


- "...nem tudom eldönteni a testmozgás melyik formája egészségesebb: egy tornacipő- és seggszagú edzőteremben vasakat gyötörni, célzott gyakorlatokkal izomcsoportokat mozgatni, testformálni - közben persze stírölni - mert sokan ezért járnak oda -, hogy trendi majom legyek és kelljek a másik nemnek...vagy minden nap munkába menet és jövet, reggel és este kerékpárra ülve végigtekerjek a büdös, szmogos, közlekedésben ellehetetlenedett, adott esetben de inkább sokszor életveszélyes körúton de leszarom, mert minden egyes hajtást-tekerést-haladást-menést hihetetlenül élvezek, minden egyes pillanatot önkívületben - nem az örjöngősben, de azzal egy tőről fakadóan -, csodálkozásban szinte orgazmus szerű delíriumban töltök, amint a szél arcomon, a fény és a sok felgyorsult de még követhető mozgás, kép szememmel játszik, fülemen szeretett empéhármaim, de ha nem akkor fejemben mindig szól valami, mert az egész olyan mint a repülés, elszakadás a megszokottól a mindennapi tempótól, más időben és más síkon mozogsz...A kerékpározás a lélek világa, nem vitás. Érted már?" - magyarázta csillogó szemmel, arcán fény és kaján vigyor ült. Legalább húsz fogát láttam. Úgy éreztem átdöf szemeivel, de aztán gyorsan rájöttem: inkább beborít velük...
- "A fitneszt meg meghagyom - tisztelet a kevés kivételnek - az öntelt, szegény egoistáknak, akik azt hiszik ezzel majd boldogabbak, sikeresebbek vagy szebbek lesznek. Azt viszont el tudom dönteni, melyiket válasszam: naná, hogy a kerózást. Nem voltam elég világos...? Na mindegy. Mennem kell. Hívj ha van valami."
Azzal felállt, gyorsan kiitta poharát és a kocsmaajtón át kilépett az éjszakai fénybe. Nyomában fátyolos derengés, pálinkaszag és maró, savanyú cigarettafüst. Meg a szokásos döbbenet, a szinte fájó késéles hirtelenhiány, űr, a szám még nyitva mert mondani akarok valami okosat, befejezőt, értelmeset - persze mindezt teljesen fölöslegesen...Sóhajtok egy nagyot majd fizetek és lelépek.
Szeretem ezt a srácot.
Szeretem, mert önfejű, vak, ostoba és kiszámíthatatlan.
Szeretem, mert naív, gyermeki, tiszta és megrendíthetetlen.
Szeretem, mert éretlen és ugyan akkor, máskor meg nagyon is érett.
Szeretem, mert egy picit olyan mint én.
Szeretem, mert pontosan olyan mint én.
Belőlem van, vigyáz rám.
Ő az Őrangyalom.

szerda, október 25, 2006

Így fest...

Nagyon úgy fest a dolog
bennem késként forog
a gondolat
hogy nem jársz nekem
pedig lehetnél
egyetlenem
és tehetnél valamit azért
hogy ne így legyen.

Nagyon úgy fest a dolog
ha világvégre mennék se tudnám feledni - búbajom
oda is elkísér majd - bűbájod
szemem hiába adom késnek
akkor is látlak,
vakon is szépnek talállak
fülem a süket halálnak dobom,
dobom verem
mégis hangodra fűzött gyöngyök
húznak rám göröngyöt.

Nagyon úgy fest a dolog
hogy sehogy sem fest
szívem, a rest
a léha
még ver egyet
néha
reggel, mikor kiköltözök álmaimból
és fénnyel veretem magam
tudom én ostoba hogy mostoha
szív lennél
de hát mit csináljak
ha nekem rendeltettél
én meg neked jutottam
szíved ölelésébe futottam
mert mint a kisgyerek
annyira szükségem volt rá
hogy szeress és szeresselek.

hétfő, október 23, 2006

All the same (for a friend of mine - and you too all)

I don't mind where you come from
As long as you come to me
I don't like illusions I can't see
Them clearly

I don't care
no I wouldn't dare
To fix the twist in you
You've shown me eventually
What you'll do

I don't mind...
I don't care...
As long as you're here

Go ahead tell me you'll leave again
You'll just come back running
Holding your scarred heart in hand
It's all the same
And I'll take you for who you are
If you take me for everything
Do it all over again
It's all the same

Hours slide and days go by
Till you decide to come
And in between it always seems too long
All of a sudden

And I have the skill
I have the will
To breathe you in while I can
However long you stay
Is all that I am

I don't mind...
I don't care...
As long as you're here

Go ahead tell me you'll leave again
You'll just come back running
Holding your scarred heart in hand
It's all the same
And I'll take you for who you are
If you take me for everything
Do it all over again
It's always the same

Wrong or right
Black or white
If I close my eyes
It's all the same

In my life
The compromise
I close my eyes
It's all the same

Go ahead say it you're leaving
You'll just come back running
Holding your scarred heart in hand
It's all the same
And I'll take you for who you are
If you take me for everything
Do it all over again
It's all the same...

(Sick Puppies: All the same)

csütörtök, október 19, 2006

Magambaszorultam

szerda, október 18, 2006

Ma este, mert ostoba vagyok
és mindig pontot rakok
oda ahol még vesszőnek sincs helye
csak ma este mert magamtól
magam elrejteni
Téged feledni
értedértem feloldani
nem tudom
csak ma és csak este
szeretném ha gyönyörű tested ölébe
forróságod közelébe
hajthatnám fejem
szemem mely valahol
vakon kalapol
világomra zárhatnám
elfeledhetném hogy vágyom rád
de mégis tudni:
Vagy.

- a világ legnagyobb barma vagyok...
Szenvedélyesen szeretem az életet - és még csak nem is tudok róla...

kedd, október 17, 2006

Maga

Itt is ott is
egyszerre mindkét
és minden helyen
világ közepén
önmagam szélén
magom keresem
leglényem mélyén
vagy éppen nem ott
mindig ahol éppen
kevéssé kérem
alig remélem
ezt a tökéletes pontot
mely porszemnél kisebb
de szűk rá a kozmosz
ezt a lüktető sohavég
pöttynyi tökélyt
ezt a meleget puhát
aki kérem-nemkérem ad rám
gondolatruhát
- fénybe mártottat -
testet öltet velem
aki vetkőzve öltöztet
elvesz és ezzel is ad
aki mindig változik
és mégis maga marad
nem ismer időt - ura annak
fuvall a széllel, símogat
égre Napszemet rak így üzen
éjre Holdtársat ad és hívogat
keresem, keresem önmagam
aki mindig változik - és mégis,
Maga marad.

csütörtök, október 12, 2006

Végig vagy sem

saját kötélidegem táncosa vagyok
minden reggel
a kelő Fénnyel arcomba ragyog
a borzongató gondolat, hogy
vajon végig megyek
vagy nem merek
és visszazuhanok oda
ahonnét vágyva vágytam kitörni
húsom fojtogató börtönéből
saram bűzéből
halálra gyötört félelmeim
tántorgásaim meredtségem
minden gyengeségem
- poklom elégett kapuzárán lógó
lakatra vert lényem -
ellenére tényleg végig megyek
sebeket ejtett
utamon mert szenvedélyesen
kutatom magam az Egyben
a kívül-belül Végtelenben.
Vagy sem...

kedd, október 10, 2006

Mire leírom a szavakat
már nem is azt jelentik -
vonalakból formákat öltök
színekkel töltök
tartalmat adok, majd
mind egy szálig
ezt most váltig
állítom
de majd jól
megbánom
mikor az egészet miszlikbe-apró
darabokra szedem és elégetem-megeszem
kiszarom és újra
leírom.
Persze újra meg is eszem...

csütörtök, október 05, 2006

Vágyunk arra ami pedig van.

szerda, október 04, 2006

csendtakaró

Hirtelen...olyan jó csend lett
kívül majd belül
megölelve vett körbe
csak csillámok csatáját látom
szememre zárt világom
tűzijátéka benne
vágyott szerelmed
vásott bolondja
tenyered folyó
aranyhomokja
megannyi árny és kétely
szélbe kapaszkodott zászló
földemre sistergőn írt
patkódobogás-regény
habok és tajték
sebzett kardél
dárdákkal tűzdelt remény
annyi visszafojtott majdkimondott
lenyelt emésztetlen gondolat után
végre vágyaim
véremmel váltom ki.
Az legtöbb chat-program opciói között meg lehet jelölni az aktuális állapotot, éppen elérhető, elfoglalt vagyok-e esetleg mindjárt jövök...de olyan, hogy szarul vagyok nincs. Ma ezt jelöltem volna be - biztos vagyok benne, ez a legkevésbé sem érdekelt volna senkit sem. Talán, csak egy két kivételével. Hm...

hatalom

Azoknak akiket szeretünk mindig nagyobb a hatalmuk rajtunk, mint nekünk önmagunkon...

kedd, október 03, 2006

Gyere

Nem tehetek róla de ha
egy pillanatra nem vigyázok
szívedből nyársat csinálok,
gyönyörű lelked nyakláncba fűzöm
kocsmanyelvű trágár énekben
neved betűzöm
pedig igazán, ha valaki
akkor Te megérdemled
hogy tollaimból szárnyakat tépjek
csak úgy pőrén elédlépjek
fényedben mosdva
azt mondjam: most van
itt az idő, gyere.

hétfő, október 02, 2006

Boldog/nemboldog

Október van...mégis, valahogy az emberek nem akarnak tudomást venni róla. Mintha összebeszéltek, az éj leple alatt titkos találkán megegyeztek volna: idén nem lesz ősz.
Nincs is.
A nők a csípősnek mondott (de korántsem az) kora reggel ellenére ujjatlan vagy kis, spagetti-pántos felsőkben rohangáltak, a kerékpárosok többsége sportos rövidnadrágban szelte a várost, locsolókocsik öntözték a betont, utcámban frissen ültetett muskátlibokrokat raktak a kandeláberek virágtartóiba. Mire elindultam a kávéházak már kirakták a székeket, asztalokat és volt valami felhőtlen, elégedett derű és mosolygás abban ahogy a sok vendég szürcsölte-kortyolta kávéját, ette reggelijét. Nyugodt volt minden, mintha vakáción lettek volna. A nap is ennek fényében rikító sárgán bandukolt az égen, úgy sütött mint nyáron, éreztem bőrömön az erejét...Furcsa ez az egész. Meg kellett állnom, részese akartam lenni. Leültem egy székre és rendeltem. Rövid feketét, cukor nélkül kis tejjel. Miközben kavargattam és néztem a csészében kerengő kiskanalat egyszerre csodálatos emlékek, képek jöttek elő a rég- illetve félmúltból: eltöltött a melegség, a jóság, a biztonság, a bizonyosság, az Egész érzése de abban a pillanatban, ahogy ezt megpróbáltam tudatosítani azonnal el is illant. Azt hiszem így vagyunk az Élet legszebb, legigazabb, legmélyebb és legsokatmondóbb pillanataival is. Nem tudjuk, hogy az. Ez amellett, hogy igazságtalan végtelenül szánalmas is egyben. Mindig csak visszaemlékszünk, hogy jaj de jó volt, akkor Boldog voltam ésatöbbi...Vajon jelen időben ki lehet-e teljességgel jelen-teni: Boldog vagyok! Hiszek benne, hogy igen. Oly erősen, hogy nem is vagyok hajlandó elfogadni, másként is lehet...