"- Te...figyelj csak - mondta kiszáradt torokkal, elfúló hangon - én nagyon félek. Hirtelen rámtört az egész, fojtogat, minden gondolatomba beférkőzik, minden mozdulatomban ott van ez a...ez a reszketés, fázom kívül-belül és nem tudok vele mit kezdeni. Segíts kérlek, mondj már valamit!
- Tudod milyen, voltál már bezárva? Úgy istenigazából. Kicsi, szűk helyre. Bármerre mozdulsz hozzáérsz valamihez. Minél jobban mocorogsz annál inkább felsérted magad. Először a bőröd horzsolódik fel de a pániktól nem veszed észre. Csak mikor már ég és kiserken a véred. Ettől jobban megijedsz és szabadulni próbálsz - mindhiába. Vergődsz. Próbálod a józan eszed használni, hasztalan. Kétségbeesel és elkezdesz félni. Pontosan nem tudod mitől de egyre erősödik, nem enged. Elhatalmasodik rajtad, beborít. Már mindent megpróbáltál de semmi eredmény. Segítséget hívsz de nem hallja senki sem. Elkeseredésedben kiabálsz, sírva üvöltözöl amíg csak könnyeid bírják, észre sem veszed de félelmedben be is vizelsz, zavar ugyan az idegenül rádtapadt, hideg alsó de nem foglalkozol vele, fáj mindened, zakatol az agyad és akkor hirtelen...csend áll be és meghallod a tulajdon szívverésed - torkodban dobog, kitörni, talán menekülni készül, szétveri gondolataid, akaratod fátyolként hull le rólad, magadba roskadsz és elhallgatsz. Kiszáradt és bedagadt nyelvvel mondanál valamit de csak erőtlen párák hagyják el szádat. Feladod. Egyedül maradsz mocskoddal, egyes egyedül. És akkor rájössz - ez az amitől féltél. Az egyedülléttől. A magánytól. A nincstovábbtól, a végtől...
- Tudom milyen ez - tette hozzá nyugodtan és lassan - de hallgass rám most egy kicsit. Fogd meg a kezem - mondta ezt szelíden de olyan erőt sugárzó hangon aminek nem lehet nem engedelmeskedni.
- Nyugodj meg, nem vagy egyedül. Most sem, hisz itt vagyok veled és vigyázok rád. Sosem vagy egyedül és mindjárt meglátod, hogy miért. Abban a pillanatban, ahogy elszakad ez a fonal - és kezében ekkor meglátta azt az eddig észrevétlen, hajnali párától gyöngyöző, pókhálóra emlékeztető, csillogó ezüstös szálat - nem tudsz már visszamenni, itt kell maradnod velem. Nem találkozhatsz azokkal akikkel eddig együtt voltál. Nem beszélhetsz többé velük, nem érhetsz hozzájuk. Nem látod majd a felkelő napot, ahogy palettájáról rézzel és bronzzal majd arannyal önti át az eget, nem érzed a vele érkező reggeli hűs szellőket sem. Nem látod az est fényében fürödőző Holdat, az illatozó éjt. Füleid siketen hallgatóznak majd és hasztalan próbálnak ismerős-ismeretlen hangokba kapaszkodni. Mind, hiába. Nem hallod már, ahogy mordul egyet a Föld, nem látod a visszamosolygó világot, a kékre váltó eget és úgy általában azt az Életet amit addig teljes széltében-hosszában éltél; egyszer csak megszűnik. Nem rendezheted el dolgaidat, mindent úgy kell hagynod ahogy az utolsó pillanatban hagytál és ez ellen nem tehetsz semmit sem - kitelt az időd. Mindened ami volt otthagyod, mintha nem is lett volna tiéd. Mert valójában nem is az, hisz a javak nem tartoznak hozzád, csak kapod azokat. Gazdájuk vagy egy rövid időre aztán tovább kell adnod. Nehéz lesz megérteni de el kell hagynod a földi tapasztalásaidat segítő érzékeidet - átveszi helyét valami teljesen más. Teljesen más, amit eddig nem vagy alig használtál. Elkezdesz érezni. Látni fogsz szemek, hallani fogsz fülek nélkül. Méghozzá többet mint gondolnád, sokkal többet...Rádöbbensz, hogy van tovább. Van odaát. Visszanézel életedre és nem tudod megmondani van-e eleje és lesz-e vége. Érzed, máshol vagy. De vagy. Ott leszek melletted és minden kérdés ami valaha felmerült benned - ha még nem tetted meg - megválaszolok. Többek között, ezért vagyok..."
Lassan halkultak a hangok, mintha szélbe kapaszkodtak volna, lebegtek, szálltak tova és egyre távolabb kerültek egészen addig amíg újra csend nem támadt. Újra de ez már másfajta csend volt. Beszédes csend.

...

Már nem félt. Vacogása abbamaradt, pulzusa normális volt, szíve ütemesen és nyugodtan vert. Átjárta a visszafordíthatatlanság, az elfogadás, egy befejezett élet eposzának gyönyöre. Teljessé lett. Pompázott és élete teljében lévő, kinyílott virágnak látta magát aki most beporzódott. Fáradtsága egy pillanat alatt szertefoszlott - nincs több küzdés, nincs több harc. Kitelt az idő, minden ami kellett elvégeződött, elérte célját, befejezett lett. Még egyszer utoljára egymás szemébe néztek. Alig észrevehető bólintással jelzett. Mehet...