...márpedig vannak angyalok. Ma láttam egyet lábán tornacipővel, csíkos zoknit hordott. Amikor először megpillantottam, nem akaratam elhinni, azt hittem rosszul látok, de valami derengésszerű, fura fény, vagy inkább folyamatosan szitáló, harmatra vagy lisztre emlékeztető permet vette körül. A legfurább az volt, hogy az egész valahogy a mosolyából és az elképzelhetetlenül nyugodt, mély és tiszta tekintetéből spirálisan indult és kígyózott ki, mint valami világító kakaós-, vagy inkább fehércsokis csiga. Hosszasan, meredten bámultam őt. Képtelen voltam elfordítani a fejem. Körülbelül 3 éves kisfiú ült mellette, akihez hosszasan beszélt és meg-megsímogatta a fejét, majd ujjai fonatként pihentek piciny fejecskéjén. Volt valami végérvényes, visszavonhatatlan tökéletesség ebben. Annyira, hogy hirtelen szerettem volna ott ülni, 3 évesnek lenni, kerek-nagy szemekkel az anyukámra bámulni, hallgatni őt. Olyan mélységes harmóniát, nyugalmat és tökéletességet árasztottak, hogy hirtelen, szinte fájón belémhasított a kérdés: leszek-e valaha ilyen boldog, ilyen EGY. Vajon valaha átélem-e a megbonthatatlanságnak, a körös-körbeségnek ezt a tudom, hogy nem evilági idilljét, ezt a fénylő tökélyt. Vajon, benne vagyok-e a Tervben, számítanak-e rám, hozzá tudok-e járulni a Nagyhoz, nem pedig haszontalanul tölteni időm. Persze, a választ tudtam jól és elkaptam a tekintetem. Mosolyogtam és többet nem néztem rájuk.

Miért van az, hogy az embert mindig csak azok tudják igazán bántani, akik szeretik? Pontosabban: miért bántanak azok, akik egyébként szeretenek? Ismerve az emberi természetet a válasz egyáltalán nem nehéz. Hiszen az is egy kérdés, amellyel már az egyénnek kell elszámolnia. Tehát a kérdés helyesen: miért hagyjuk, hogy akik szeretnek, bántsanak? Na, most lehet gondolkodni...

"az ember szinte soha nem lehet azokkal, akik megérdemelnék..." -
(Léna)

"Nincs még kész a sírkövem,
még nem jött el a végzetem,
nekem ne mondd meg mi jó nekem,
az én gyertyám, én égetem..."

(W.Gy.)

Köszönöm drága barátom, hogy ismerhettelek...

:(

SZERETET

érzem egyszer ki fogok esni a testemből nem az a rossz hogy ez bekövetkezik ez természetes ezt halálnak hívjuk a rossz az egészben hogy nem tudom a pontos dátumot persze ez lehet jó is de higyjétek el nem az szeretném tudni hogy a hátralevőt nem holmi önző élveteg módon hanem jól igazan tudjam eltölteni szeretnék mindenkire mosolyogni ráköszönni megkérdezni hogy van meghallgatni ez nagyon fontos mert képtelenek vagyunk erre de szeretném azt hinni hogy képes vagyok rá mert igen az vagyok és kérlek benneteket hallgassátok Eva Cassidy-t ezt a csodás magával ragadó hihetetlen tehetségű énekes előadóművészt szóval álljatok meg baszki egy percre mert ha megteszitek képesek lesztek erre a fantasztikus világra rácsodálkozni innen pedig nagy baj nem érhet benneteket úristen mikor veszek levegőt szóval el kell menni nagyon messze hogy visszajöhessünk mert az úton rengeteget fogunk tanulni és megkérdezheted joggal mi a fenének és igen széttárom a karjaimat és erre egyetlen feleletet tudok csak mondani hogy nem tudom mert nem is az a lényeg hogy tudom vagy nem tudom hanem az hogy mit érzek igen bazdmeg ez a legfontosabb hogy mit érzel mit érez a másik vegyük már észre a kurvaéletbe hogy most már nem az okoskodás a megmagyarázás az állandó kétely és bizonytalanság fog változást hozni hanem a feltétlen bizalom az őszinteség a megbocsájtás az engedés a simogatás és és és és és mindennek eredője sommája lényege tartalma tyúktojása de hiszem hogy tyúkja szóval a
szeretet nem nem nagybetűvel szóval a Szeretet de így még inkább SZERETET

SZERETET
:):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):)

Szenvedélyesen gyűlölöm a hétköznapokat. Ez a mai pont ilyen. Egye meg a fene az egészet.

Sokáig elhittem, mert akartam
a város melyet szememmel takartam
apránként szépen kirág testemből
hát mit is vártam Budapestemtől
ostobán
mostohámtól
csak a napokban gondoltam végig
hogy ha kezem kinyújtom
hamarabb szökik az égig
mintsem hozzád érne
hogy ha majd egyszer elesek
és számmal kérek
vajon végignézed
amint hídjaid alatt
torkomon akadt sovány falatod
köpöm moslékszínű
szarszagú Dunádba
vagy egyszer tényleg
beengedsz végre
és hagyod
hogy aludjak
egy nagyot
és álmaim legyenek...

Nem akarom hogy bármi indoka legyen
amihez kedvem van ne tegyem
ne nézhessek csak úgy ki a fejemből
ne szakadjak ki testemből
ha már így alakult ne rúgjak be
szamár módra, ne feküdjek hideg kövön
virradóra, ne élvezzem amint a reggeli nap
hisz hat óra -
arcomon lógó mosolyon oson
ne fájjon hogy már nem vagy
hogy ne élvezzem eszméletem
amint felkelek és összesek újból
harapok a húsból
iszok a vérből
úgy is vágytam rá régről
hogy ha eljön a pillanat
készen álljak
ne hátráljak
csak engedjem el az egészet
a többit majd az enyészet
magához veszi

Nem akarom, hogy bármi indoka legyen
amihez nincs kedvem megtegyem
hogy reggel a tükörben
ismeretlen magamra bámuljak
hogy bármitől és bárkitől elforduljak
éveken-életeken átszáguldva
ne tudjak egy pillantra megállni...

megállni
látni
érezni
gondolkodni
csodálni
megérteni
tudni
elfogadni
szeretni
lenni

In memoriam W.G.

Nagy a mi családunk. Miénk, zenészeké. Óhatatlanul elkövetkezik azonban a pillanat, ahogy megyünk bele az életbe, ahogy tapasztalunk, öregszünk, hogy egyszer csak valaki elkezdi. Sokszor imádkoztam Istenhez, hogy ne én legyek az első. De ne is az utolsó. Imám eddig meghallgattatott...Borzasztó dolog történt egy kedves barátommal. Ugyan, nem voltunk napi kapcsolatban és nem fejtettük meg együtt az Élet nagy dolgait. Maradtunk a szakmánál - de éppen elég is volt az. Figyelemmel követtük egymás karrierjét, jártunk a másik koncertjére. Örültünk a másik sikereinek. Nem rég kaptam tőle az új, még meg nem jelent lemezük demó anyagát. Megmondom őszintén, a stílus nem áll annyira közel hozzám, de a hangokon keresztül átjött személyisége, finom muzikalitása, érzékenysége és életszeretete, boldogsága-szenvedése, szenvedélye az iránt amit csinál. Gratuláltam neki, majd ittunk egy kávét.
Soha többé nem látom őt, bár tudom, teste csak az Élet látható része csupán és tudom, hogy az Egész, A Lényeg sokkal, de sokkal több ennél. Velünk marad hangod, mosolyod, tehetséged, a bőség amivel megajándékoztál minket - velünk marad, mert nekünk adtad. Minden egyes találkozáskor, minden egyes koncerteden. Mégis...bepótólhatatlan űrt hagytál magad után, fiatal barátom. Annyira fáj, hogy elmentél. Ilyen hirtelen... Tudjuk, hogy annyi viszontagság és nélkülözés, annyi küzdelem, félelem és kudarc, reményvesztettség után végre megtaláltad életed párját...Végre, megtaláltad a Boldogságot. És most kell itt hagynod. Ha van igazságtalanság, ha van értelmetlen dolog az Élettől akkor ez az...Felfoghatatlan. De egy dolog mégis vígasztal: Boldogan mentél el, barátom.
Gyászolunk, hiányolunk.
Szeretünk, követelünk.
Sose feledünk.
Tudjuk jól, a LÉLEK halhatatlan. Ez az igazi igazságtétel mind azért amit itt, földi játszóterünkön elszenvedünk. Mert igen, sajnos, itt létünk a küzdelemről szól.
Azt kívánom, ha újra születsz ott folytasd ahol most abbahagytad. Legyél boldog és tégy mindenkit azzá. Itt léted alatt is erre törekedtél.
Ölellek...