pár-pillanat

Van még pár pillanat
amit itt a körteszagú éjben
adhatunk egymásnak puhán
- csak testünk a ruhánk -
fonódhatunk rángó, görbe kéjbe
sikolyunk suttogjuk egymás fülébe
igen, van még pár szép pillanat
ami csak a miénk
egymás szájából esszük
szaloncukorpapírba csomagolt kis életünk
és nevetünk ahogy az idő
befordul a sarkon
és karunkról lassan lemállik az ölelés
az édes ölelés, fánk gyümölcse.

Van még pár pillanat
amit itt a kertek alatt
lophatunk, lámpionok fényében
együtt szuszogunk a nyárral
langyos göröngybe töröljük magunk
egymás szemében a kifulladt kéjben
távoli végestelenségben
ajkainkról csöpög szavunk,
együtt lüktetünk
együtt születünk
és bizton együtt halunk.
Együtt, mert egyek vagyunk.

Szétfröccsen a táj
vonatom ablakán
száguldó paripám vasból
hiába-acél akaratból
- vesztébe rohan

csalnak el...

- gondolataimban utak baktatnak -

síneken zakatoló délelőttök
márványfedélre szórt álmok
tegnapok, holnapok és -utánok
között örlődök
izgalmában mint szorgos méh
arcomon mézet gyűjt a fény
szememben fák közül erdő integet
hegyekből csavart patak
ezüstbe forrt zuhatag
mind-mind mérfölkövem.

- gondolataimban utak baktatnak -

ajkamon dajkált nevekkel
uzsonnára csomagolt szerelmekkel
indulok, magamból itt-ott hagyom
falam, felem, félelmem -
mert egy reggel
az égre kúszó szemmel
délre megyek
ahol csillámokba,
szikrázó holnapokba oltom magam
hajamban a kapaszkodó arany
testemen a felfutó spirál
ahol kiszakítom majd és
égreírom felhőimám
mert ahogy az mindig is volt és lesz
folyton hívogató

- gondolataimban utak baktatnak -

és csalnak el...

ez jó

"...A művészet ugyanis sokkal jobban szerethető, ha mi magunk is csináljuk – és művészeti mű minden, amit Én, Te, Ő, Mi, Ti, Ők annak szánnak vagy hisznek. A művészet nem karanténba zárt, furcsa vírus, amelyet hibbant kutatók mikroszkóp alatt böngészgetnek, hanem mindannyiunk párhuzamos anyanyelve." - www.prae.hu

álom, világ

- "Nem hinném, hogy ezzel különösebben foglalkoznod kellene. Nézd...ha elmész az ócskapiacra nem gondolod, hogy igazi értéket találsz. A kacatok között keresgélsz és közben felértékelsz ezt-azt ami kirívóbb, színesebb, szemrevalóbb és kitűnik a többi közül pedig...ne feledd nem véletlenül került az oda. Viszont mégis - hangjában levegővételt követő cseppnyi nyomatékkal - ha valami tényleg értékeset találsz, amiről nem csak véled de az első pillanatban érzed is, hogy az meghőkölsz. Meghátrálsz mert a választás csodálatos kényszere elé állít: kifizeted az árát vagy sem. Lázasan el kezdesz kotorászni a zsebedben. Pont annyi van nálad. Alkudni kezdesz de közben rájössz, hogy akár a százszorosát is megadnád érte ezért abbahagyod és arra gondolsz hogyan tovább...jut-e holnap másra? De a pillanat tört része alatt már el is dőlt: ez nem is lehet kérdés".
Beleszívtam cigarettámba és két felsercenés között elgondolkoztam a hallottakon. Kicsit szégyenkeztem amiért mindig ilyen egyszerű példákon keresztül értette meg velem a dolgok lényegét, de sosem gondoltam tovább mint ami: azért tette, hogy átlássam, sikerüljön megértenem. Lássam azt ami van, csináljak vele valamit, tegyem magamévá, dolgozzam fel és lépjek túl rajta.
Nem volt nehéz párhuzamot vonni érzelmi életem és az imént elmondott dolgok között. Találtam valakit. Ott, ahol nem reméltem. Gondolkodás nélkül - ahogy Ő mondta - a pillanat tört része alatt...megtörtént.
- "Mindegy mi a vége, hidd el. Mert sosem az számít, mit érsz el. Ez nem matek... Mindig az számít amit közben átélsz, az számít amit érzel. Mert mindig, még egyszer mondom MINDIG az számít ami van. Azért, mert az a teremtett pillanat csúcsa, tökéletessége, megismételhetetlensége. Ott vagy, megérkeztél. A tiéd. Élvezd minden cseppjét mert amilyen hamar jött olyan gyorsan fog elillanni..."
Sosem hallottam szebb, tisztább, fényesebb és ennyire lényegretörő magyarázatot. Abban a pillanatban átjárt a szerenitás, a boldogság, a megtisztultság és a nehéz teher letételének biztos érzése. Minden világos volt, mindent megértettem. Hirtelen mint a monszun egyik pillanatról a másikra hangtalanul, patakokban kezdett folyni a könnyem. Ablaküveg, nyári zápor.
Mire felocsúdtam egyedül voltam. Ültem az ágyon és lassan leesett: álom volt az egész. Szép lassan ahogy felébredtem kíméletlenül és kérlelhetetlenül oly hirtelen ahogy jött kezdtek a szavak semmivé foszlani, elpárologni. Kétségbeesve rohantam tollért, papírért. Ami megmaradt azt leírtam de ahogy a gondolatok kezdtek a papíron formát ölteni képtelen voltam eldönteni mi a valóbb az álom, vagy a valóság. Most sem tudom csak azt, hogy mi a jobb...

Az volna jó...

Az a hallgatás, csendmeleg
amit vágytam megosztani veled
csak szemünkkel becézünk
szívünkkel mohón nézünk
az volna jó
az az ölelés, amivel ha kell
az egész világot szeretjük el
felcsapó lángok tetején
ölek lágy vizén merülünk
az volna jó
az volna jó, ha nem írkálnék lapra
mindeféle szánni való mafla,
értelmetlen kazlakba hányt
betűtalányt
az volna jó, ha nem papír fölött
árván, verstükörben
látnám magam
hanem kezedtől adott remegés
szívedből hömpölygő ár
Mindenséged
lenne itt velem
az volna jó...
az volna jó nekem
az volna jó neked.

baszdmegelés

Baszdmeg, a legtöbb mondatom baszdmeggel kezdődik vagy végződik. Persze, ez az írásaimban nem látszik de így van, baszdmeg :)