álomfejtés

Álmomban egy nagy könyv jelent meg előttem. Ez volt ráírva: Életed Könyve. Egy könyvjelző lógott ki belőle melyre gondos, apró és gördülékeny betűkkel a következő volt írva:
" Ez a könyv maga az Élet. Te írod, akkor és ott, amikor és amiből csak akarod. Te döntöd el melyik lapra mit és miről írsz, milyen betűvel, szépen vagy éppen ellenkezőleg. Azt is Te döntöd el mikor lapozol. Szórakozhatsz is, rajzolj bele nyugodtan. Ha kedved tartja üresen is hagyhatsz lapokat, de azzal sincs gond ha semmit sem írsz bele - megteheted. Egy dolgot kérlek ne feledj, hogy tollat kaptál kezedbe ezért a későbbiekben már nem lesz módod javítani rajta. Persze a lapokat kitépheted, de akkor nem fog a Mű megszületni. A lapok végesek, megkötésük után nincs mód újabbakkal pótólni. Most átadom Neked és ha majd a kölcsönzési idő lejár, hozd vissza hozzám...

A Könyvtáros"

Először nem tudtam felnyitni. Próbáltam, de a fedele oly nehéz volt, hogy hiába minden igyekezetem és erőfeszítésem - csukva maradt. "Hát ez nagyon jó - mondtam bosszúsan - hogy a fenébe kezdjem el, ha nincs hozzá magyarázat, olyan kézikönyv-féle amivel könnyebben boldogulnék vele?" Akárhogy törtem a fejem, morfondíroztam nem jöttem rá. Aztán körbejártam, láthatatlan réseket kerestem rajta, feszegettem majd taszigáltam jobbra-balra de mind hiába...semmi. Nem tudom mennyi idő telt el de nagyon kifáradtam. Leültem mellé és gondolkodni kezdtem. Mi van ha már van benne valami, valaki elkezdte, írt hozzá? Mi van, ha nem is az én könyvem? Különben is: olyan kopott, viseltes. No meg tiszta por és a szaga...hm. Nem, ez biztos nem az enyém.
Másodszor már nem akartam felnyitni. Arra gondoltam, hogy nyilván így kellett lennie, nincsenek véletlenek, én aztán mindent megpróbáltam, nem megy. De a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni. Még sosem volt könyvem, legalább is nem emlékszem rá. Milyen lehet írni, történeteket kitalálni, átélni dolgokat, csinálni - tulajdonképpen teremteni - milyen lehet, vajon?! Egyáltalán képes lennék rá? Ezt ki kell próbálnom - mondogattam magamban. Összeszedtem minden erőmet, felálltam és odaléptem hozzá. Már nyitva volt és úgy ragyogott mint egy arannyal megrakott, roskadozó kincsesláda. Alig bírtam közelebb jutni hozzá, szinte elvakított fényessége. Megpróbáltam az első oldalt megfogni hogy lapozhassak - oda állítólag sosem írnak, üresen hagyott hófehér lap - de az abban a pillanatban villámgyorsan el kezdett pörögni, egyik a másik után észvesztő tempóban majd hatalmas robajt követve megállt, a hirtelen beállt csendbe szinte megsüketültem. Amikor fel mertem nézni egy üres oldal előtt álltam, kezemben egy tollal...