Kigomboltam hát...

Valami nem stimmelt ezen az ásítozó, cammogó, fekete esőfelhőktől terhes januári napon. Langyos szél borzolta arcom és a fagyos, illattalan levegőben ott pezsgett a koraszülött március minden ígérete. Talán ez a bódulat, vagy az ilyenkor folyton újraszülető nyugtalanság, az izgalom, hogy útra kelünk, elindulunk, a pontról pontra fokozatosan erősödő bizsergés miszerint élünk, késztette az embereket hogy ezt tegyék. Talán az újrakezdés esélye amit magunkat áltatva az új évtől várunk és a kedvünk egy egészen rövid ideig jobb lesz ettől...nem tudom. De tekinteteket kaptam el ahogy néznek, mélyen belém fúrják azokat, kicsit időznek rajtam és a szájak szegletében apró, rezdülő, kicsit félénk mégis-mosolyokat fedeztem fel. Nem egyet, többet is. Sokat, egyszerre túl sokat is, mert zavarba jöttem és jól körbenéztem magam van-e valami furcsa rajtam - ilyenkor bepánikolok és mindig azt hiszem, hogy számomra láthatatlan helyen tisztelt meg egy madár, egy medvényire hízott óriás városi galamb vagy albatrosz és mit sem tudva erről közröhej tárgyaként, egyszemélyes kabaréként suhanok végig a városon és este bosszankodva fedezem fel, ez volt az ok amiért "kedvesek" voltak velem. De nem, most nem így történt. A mosolyok nekem szóltak. Hozzám. Ekkor döbbentem rá: egymáshoz tartozunk.

"...Egy-a-máshoz. Tartozunk.
Egy-a-másnak, kétségtelenül és tartozunk.
Tartozunk egymásnak egy mosollyal. Nem kényszeredettségből. Hanem mert mélyen, lélekben egyek vagyunk igen, ott lent-bent rejtve de nagyon szeretjük a másikat. Pontosan úgy, ahogy magunkat: láthatatlan mosolyszálakból szőtt Szeretet köt össze és köt egybe minket. Egyek vagyunk..."

Miközben ezen gondolkoztam és hagytam, hogy átjárjon, a rohanó tömegből az ide-oda tekergő fejek felett apró, piciny fénysugár-fonalakat kis csillámokat láttam kiszökni, szertelen kesze-kuszaságban kígyómód össze-vissza tekeredni amelyek ide-oda egymás felé, egymásba szökelltek és ugrándoztak. Felnéztem és...minden, de minden olyan fényes volt...szinte vakító világosság, tisztafehér, lebegő, Fény.
Éreztem átfog, ölel, felemel, melegít belülről, forral, eláraszt még a lépteim is szaporábbak és könnyebbek lettek. Kényelmetlen lett a vastag télikabát. Kigomboltam hát...