nővér

Kék, durva szabású darócruha, csíkos fejkötő amiből egy gombostű állt ki és egyszerű kis nyári cipő volt rajta. Decemberben. Balkezében mappa amit magához ölelt. Hosszasan néztem, mert volt benne valami nem e világi szentség, áradó nyugalom ami ráragadt a környezetében utazókra is, ezért odamentem a közelébe, érezni akartam. Pontosabban szükségem volt rá. Még két megálló és leszállok. Ahogy közelebb értem hozzá észrevettem jobb kezében egy rózsafűzért. Morzsolgatta majd odébbállt eggyel. Még eggyel és még eggyel. Ránéztem és csak egészen közelről volt látható szája apró rezdülése-mozgása - imádkozott. A szemeibe néztem, ő meg vissza rám. Nem mosolygott. Másodpercek teltek el, amelyeket éveknek éreztem és szinte súlyuk volt, fájt. Egy pillanatra kiragadott a jelenből, úgy tűnt megállt az idő. Olyan mélyen ülő, sötét félelmet láttam feketén csillogó szemeiben, hogy el kellett kapnom a tekintetem...ő csak imádkozott, imádkozott, ott sem volt valójában. Csak mormogott maga elé és a démonjaival küzdött. Vagy máséval, akiért imádkozott...