Várjál még, ne menj el édes Júliusom
ne lopd ki számból gyümölcsöd
ne takard el napod
mezőn érlelt szagod
folyóparti köved, homokod
erdőbe bújt zölded
csillagtakaród, égfölded
hajnalbafúlt hamvaid
fűbefont álmom
az örök nyárról, a szépjóról,
a meleg lüktetésről, forró ájulásról
a hirtelen hűs cirókáról.

Ha vársz még egy kicsit, drága
fellibentem fűszoknyádat
földedbe rakom
telhetetlen remegésem
fékeveszett magom.

Ha vársz még kicsit, szentem
- muszáj téged szeretgetnem -
Orcádra napot, mádba holnapot
jöttödre maradást
csókolok.

Kérlek, ne hagyj itt csalfán
az áruló augusztus lanyhán
lustán pöffeszkedve üzletel az ősszel
ne hagyj itt, mert Istenemre jövőre
ha újra nyárbatáncolsz
fogom botom addig ütlek tángállak
míg megsajnálnálak
fogom dobom és sámánod leszek
míg ájultan összeesek
fogom napod
fogom szagod
fogom köved
és homokod
zölded és égfölded
bezárom ebbe a pitvarba
a jobba vagy a balba
még senki és semmi nem jött ki onnan...