Zene "Bona"

Lehet-e írni a leírhatatlanról, beszélni az elmondhatatlanról, lehet-e egyáltalán bármit is a zenéről "mondani"...? Nem-nem, azt érezni kell. Tegnap este, miután nagy kedvencem harmadik koncertjére is elmentem ezek a gondolatok jártak a fejemben. Meddig lehet az eksztázist, ezt a folyton gomolygó, duzzadó, sosemvégetérő, egyre forróbb valamit fokozni? Szinte önkívületi állapotban, de tegnap ismét átéreztem ezt:
átjárt a szerenitás, a boldogság-béke, önfeledten üvöltöztem, füttyögtem, hangoskodtam, tapsoltam, üvöltöttem, sírtam is, járt kezem-lábam majd egyfolytában vigyorogtam - ha nincs két fülem leesik az állkapcsom és a saját fejemen keresztül esek ki :) Éltem. Éreztem.
Köszönöm, hogy eljöttél, hogy visszavágysz, mert szeretnek és értenek itt Téged, hogy kameruni létedre megtanultad tökéletesen kimondani a "köszönöm" szót, hogy az este csak jó hangokat hallottam, hogy imádod a gulyást, köszönöm a fogaid, amire képtelen vagy bőrt húzni, hogy észrevettél és ezt értésemre is adtad, köszönöm, hogy játszottál és így számoltál be: one-two-gulyas-four...
Isten nagy mókamester. Egyik pillanatban úgy gondolta "na, most csinálok valami frankót" - és azt mind beléd tette. Csurig töltött és leküldött. Angyal vagy, nem vitás.